Ott hagytam abba a tegnapi posztban (mit számít a röpke egy év, mi közben elillant...), hogy visszatérek Vittorio Caprioli és Jean-Louis Trintignant nyüstölésével. Félig-meddig fogom beváltani az ígéretet, mivel Trinignant önálló posztot, sőt, akár sorozatot érdemel, még erősen zanzásítva is telefonkönyv-méretű írást lehetne monitorra karcolni az ő témájában. Persze azért nem marad megemlítetlenül sem az alábbiakban.

VITTORIO CAPRIOLI (1921-1989)

Jacques Dufilho-val többet kellett volna együtt szerepelniük, két igazi "méregzsák"-alkatú színész, adhatták volna egymásnak a vérnyomásuk emelkedésével párhuzamosan a poénokat. Pályájuk máshogy is rímel egymásra: ahogy Dufilho a 70-es években főleg katonai témájú bohóságok vagy akár egy Fekete Emanuelle-sorozatba passzoló vígjáték4 kedvéért haknizgatott Olaszhonban, hogy utána végre kritikailag elismert mozidarabokban térjen vissza mint próféta saját hazájába, Caprioli sem vetette meg a francia nyelvterületre történő kirándulást, ezek között talán legemlékezetesebb a Jean-Paul Belmondo nevével fémjelzett A káprázatos, amelynek forgatókönyvét Jean-Paul Rappeneau és Philippe de Broca társaságában maga Caprioli írta.

A fenti nem rövid mondat után térjünk rá Caprioli szerepére az Egy dolgos nap-ban. <<<SPOILERVESZÉLY, ÉN SZÓLTAM! >>> Mangiavacca szintén a kilenc esküdt egyike, aki Rousseau meggyőződése szerint nem döntött helyesen, amikor haditengerész kisfiára halálbüntetés kiszabását javasolta. Mangiavacca az utolsóelőtti Rousseau listáján, eddigre már a hírek bőszen foglalkoznak a még csak jó 18-20 órája tartó gyilkosságsorozattal és a kapcsolat is világos: azok halnak meg, akik ugyanazon perben voltak esküdtek. Az első néhány esküdt irigylésre méltóbb helyzetben volt, hiszen nem számítottak arra, ami történni fog, míg akad olyan is, aki a hamis biztonságérzet illúziójába ringatta magát. Mangiavacca, a vadász épp úton van furgonjával és hallgatja a híreket, tudatosul is benne, hogy ezúttal ő lesz az űzött vad. Próbál segítséget kérni, Rousseau pedig nem az első adandó alkalommal csap le rá: a vadásznak hagy időt rá, hogy féljen, a szorongatott helyzetre ráerősít az, hogy a hírek után az autórádió " A vadász halála" című zenei témát kezdi játszani. Mindez a ma már bőven megszokott "személyre szabott tartalmak" előtt jó 50 évvel...

Capriolinak kevés játékidő és annál is kevesebb szöveg adatott a filmben, de neki kell reprezentálnia valamennyi esküdt félelmét - az igazságszolgáltatásban betöltött szerepük miatt egy magát a rendszeren kívül helyező ember saját igazságszolgáltatása sújt le rájuk. Mangiavacca élete utolsó óráját úgy tölti, mint az általa űzött vadak, szerencsére nem látja, legfeljebb tudja, amikor a kétlábúak vadásza lövésre emeli fegyverét. Ki kell élveznie az említett cselekményt Rousseau-nak, hiszen dolga ezzel elvégeztetett: a lista utolsóelőtti neve az utolsó, akit tevőlegesen küld a másvilágra (mindent csak nem lövök le), ezt követően "visszadja magát" a társadalomnak és maga is a tárgyalótermi-bürokratikus aktusok passzív résztvevője lesz. Csak ez az egy dolgos nap - ezzel is fel tudta kavarni az állóvizet. <<<SPOILER SZEKCIÓ VÉGE>>>

Caprioli karrierjén suhanjunk végig, hogy ne csak ezen nyúlfarknyi szerepéről ítéljük meg. Az alábbi képen utolsó szerepében látható, mint Giancarlo Giannini pszichoanalatikusa (Il male oscuro, 1990 - e filmet már 68 évesen bekövetkezett halála után mutatták be).

Nápolyi születésű, ez meg is határozta egyes szerepválasztásait, kevés kivétellel rá is mellék-karakterként számítottak. A korábban már bevetett táblázatos tartalmak következnek hármas tagolásban - először is a Magyarországon szinkronnal vetített főbb szerepek, ahol is megjegyzést érdemel: már 1960-ban volt közös filmje Jacques Dufilho-val!

Itt jelzem, "A sors kezé"-ért is "nagyon köszi", hogy 1999-ben egyszer a hétköznap délutáni műsorán adta a TV2, de azóta miért láthatatlan a Bács Ferenc, Barbinek Péter, Sörös Sándor szinkronjával rendelkező változat?

A kitartó filmmániások számára talán elérhetőek az alábbi filmjei is, melyekre érdemes felhívni a figyelmet. Nem megvetendő, hogy már pályája elején Fellini rendezte, továbbá bedolgozhatott a legelismertebb nevettetőknek, úgyis mint Stan és Pan vagy Totó.

Caprioli 1980-ban kapta fő kritikai elismerését, a Café express és a Salto nel vuoto című filmjeiben nyújtott alakításokért.5 Már a 60-as évek elején elhatározta, hogy a kamera másik oldalán is kipróbálja magát, első rendezéseiben felesége, a 2020. augusztusában 100 évesen elhunyt Franca Valeri kapta a női főszerepeket - a pár egyébként 1974-ben különvált.

A fentiek közül a Leoni al sole (Oroszlánok a napon) kiemelést érdemel: első munkához képest meglehetősen érett rendezés a semmittevő harmincas, negyvenes olasz férfiakról, akik mindössze annak köszönhetik, hogy az Élet császárainak érzik magukat, hogy a csodaszép Positanóban élnek, ahol hemzsegnek a turisták, az érdekes emberek, és persze a csinos nők - akiket hiába próbálnak megkörnyékezni. Kisstílű szélhámosok és naplopók a főhőseink, egy kis társadalmi látlelet és festői környezet. Aki teheti, nézze meg.

A "Madame Royale" főleg azok figyelmébe ajánlható, akik eddig abban a hitben ringatták magukat, hogy Ugo Tognazzi az Őrült nők ketrecé-ben alakított először meleg karaktert. Caprioli további rendezései nem keltettek nagy feltűnést.

Jean-Louis Trintignant az első részben már említettek szerint midössze két filmet rendezett, több már nem is igen várható a színészettől szintén visszavonult (ezen visszavonulását Michael Haneke kedvéért néha megszegő) legendától. A második opuszról (Az úszómester) emitt olvasható kritika (maga az "úszómester" szépen össze is köti a két rendezést, hiszen az Egy dolgos nap-ban <<<SPOILER MÁR MEGINT>>> a halállista egyik szereplője épp ezen foglalkozást űzi, nála törik meg a bosszúhadjárat szépen felépített íve. <<<ELMÚLT A SPOILER>>>):   https://filmbook.blog.hu/2016/08/31/az_uszomester_548

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a cikk apropóját adó kitűnő filmszatíra, vagy netán Jacques Dufilho és Vittorio Caprioli kicsit közelebb került az olvasóhoz, és ezzel kiemelkedtek a halványan derengő, valaha valahol látott arcok masszájából, akkor célom megvalósult. Ami nem került még kellő mértékben szóba: a filmzene. Bruno Nicolai, Ennio Morricone gyakori alkotótársa szerezte az aláfestést, mely igencsak hangulatosra sikerült, a már emlegetett "A vadász halála" és a főcímzene egyaránt telitalálat egy "ilyen" stílusú filmhez.

JEGYZETEK

4 A hírhedt Joe d'Amato rendezése a Voto di castità (1977), mely Dufilho öreg bordélytulajdonosa mellett felvonultatja a Fekete Emanuelle-szerepekkel ismertté vált indonéz születésű színésznőt, Laura Gemser-t. Az Emanuelle egy "m"-je fontos megkülönböztető jelzés Sylvia Kristel-ről elhíresült eredeti filmektől.

5 Vittorio Caprioli és a Golden Goblet nevű díj: https://www.imdb.com/event/ev0002668/1980/1/?ref_=ev_eh