Magyarázatra szorul a cím, tudom. 

Egyből a mélyébe csapok (másfél év tömény csigatempó után), olyasmiről fogok írni, amelynek magyar nyelven nincs előzménye, vagy hosszas búvárkodásaim ellenére nem tudok róla. A magyar mellett az olasz és a holland VHS-kultúra sem fekszik az érdeklődési körömön kívül, olasz VHS-kiadókról pedig finoman fogalmazva igencsak hézagos a rendelkezésre álló magyar nyelvű ismeretanyag.

Feltevés: talán mert nem érdekel senkit.

A blog talpra állítása irányába tett tapogatózó lépés valószínűleg olyasmi lesz, mint sötétben belecsűrni a kislábujjunkat az ajtókeretbe/fotel szélébe/ágy lábába, de ami sokak (?) fájdalma, egyes mániákus mazochistáknak talán épphogy öröme lesz. Szemezgetni fogok olasz (és magyar, és holland) VHS-forgalmazók munkásságából, az olasz kiadásokat ugródeszkaként is használva, itt-ott összevetéseket téve az adott filmek és azok alkotói magyarországi jelenlétével (értsd ezalatt: mennyire jellemző, hogy nálunk kijöttek-e adott színész/rendező filmjei, azok videón, DVD-n hozzáférhetőek voltak-e). A magyarországi videoforgalmazás adataihoz a legendás Fénypont videotéka katalógusának továbbfejlesztett változatát veszem alapul. A későbbi, "színmagyar" vhs-cikkeknél a témát szakavatottan kezelő deliria blog (hozsánna neki) anyagaira sűrűn fogok hivatkozni, az ottani képes összegző cikkek megismétlésének, lenyúlásának mindennemű szándéka nélkül.

Első fecskénk a MITEL, mely korántsem egy telefontársaság elnevezése, van több oka is annak, miért pécéztem ki pont őket, ezek fel fognak tűnni, amikor odaértünk (vagy nem).

A TOWN CALLED BASTARD - POKOLI VÁROS (1971)

A Kojak előtti Telly Savalas westernje Robert Shaw és Martin Landau közreműködésével, magyarul is láthattuk, de csak a DVD-korszakban (http://iszdb.hu/?szinkron=4570). Irving Lerner szintén hozzányúlt a filmhez társrendezőként, akinek a Királyi harc a Napért c. munkáját lehet még ismerni. A "főrendező" Robert Parrish szintén napfétisben szenvedett (Utazás a Nap túlsó oldalára), talán akkor ütötte meg a Nap - vagy a guta - mikor a "könnyű" emberek hírében álló Orson Welles-t és Peter Sellers-t terelgette az 1967-es Casino Royale-ban. VHS-en a MOKÉP adta ki Bíbor sivatag, az Intervideo pedig a Marseille-i szerződés című filmjét.

MAGÁNBŰNÖK, KÖZERKÖLCSÖK (1976)

Magyar rendező művének szép nagy kép jár, meg mellé a méteres szégyenérzet, hogy a '76-os Arany Pálmáért versengő Jancsó Miklós-film, botrány ide vagy oda, nem érdemelt meg egy magyarországi VHS-kiadást. DVD-t se nagyon. Kádár Jánosné állítólag nem volt az alkotás nagy rajongója, a Filmátvételi Bizottságon1 valahogy még átsurranó alkotást a gallérjánál fogva visszahúzták a magyar forgalmazásból, a 90-es évek elejéig semmilyen formában nem láthatták a magyar nézők. E témában nem is koptatom a billentyűzetet tovább, mert amit érdemes volt, már leírt ez a cikk (18+ TARTALOM!): https://archivregiidokmozija.blogspot.com/2017/05/maganbunok-kozerkolcsok.html

A NAGY ZABÁLÁS (1973)

Legendás darab, itt azért nem szenvedünk akkora lemaradásban a forgalmazást tekintve - bár annak idején "A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni" című francia vígjátékot a magyar mozik jóval előbb hozták be, mint azt a filmet, melynek a címére utalás történik. Mindenesetre van nekünk ODEON-féle vhs-ünk és kitűnő Budapest Film-féle DVD-kiadásunk is. Felhívom a figyelmet a MITEL karikatúrával is támadó borítójára, Jean-Marc Reiser rajzát egy francia plakátról transzplantálták ide. A színészek (Marcello Mastroianni, Michel Piccoli, Ugo Tognazzi, Philippe Noiret, Andrea Ferreol) egyéb filmjei viszonylag tisztességes magyar bemutatót is kaptak, többekre visszatérek majd közülük. Marco Ferreri rendező vhs-en kiadott művei Magyarországon az alábbiak: A hárem, Liza (=A szuka), Szállást kérek, A jövő a nő, I love you, Milyen jóízűek a fehérek, Dillinger halott (utóbbi három szintén Odeon), dvd-n a Budapest Film még kisebb szériát is indított a műveiből. Nem mondok a filmről többet, ha nem láttad, futólépésben irány megnézni.

LE SOLEIL DES VOYOUS (1967)

Francia "caper"-film, tudjuk, amikor egy jól kivitelezett terv (értsd: bűntény) gépezetébe homokszem csúszik, pedig "ezamelólettvolnaazutolsóaztánvisszavonulok". Jean Gabin a főszerepben, az eredeti francia plakáton örömtől sugárzó arccal, filmjeiről itt nem írok, mert nincs annyi karakterem. A feltörekvő angol színésznő Margaret Lee örülhetett, hogy ilyen nagysággal forgat, később bizony adta lejjebb néhány olasz és spanyol produkcióban, és hát aki nőként önként egynél több Jesus Franco-filmben megfordul, az eleve gyanús. Jean Delannoy rendező (1908-2008, amúgy születési, halálozási adatokra tojok magasról, csak ez így olyan szép kerek) Örök visszatérés című 1943-as ősklasszikusát a MOKÉP forgalmazta nálunk, a hosszú karriert magáénak mondható rendezőtől én A torpedó bőre című unortodox kémfilmet csípem (pl. azon nem elhanyagolható okból, hogy magyarra fordítottam e Klaus Kinskit és Michel Constantint is felvonultató opuszt). Felmerülhet a kérdés: miért nem ír ez a marha a MITEL-es film magyar kiadásáról? Na miért?

Feltevés: kinek hiányzott itt még egy caper-film, mikor ezen a szűkebb piacon a padlás is tele volt velük.

KAKKIENTRUPPEN - A KAOTIKUS EZRED (1977)

Filmszörnyszülöttek, előre! Itt most a szatíra paródiájával van dolgunk, de Marino Girolami rendezőnek megbocsátunk (tudok olvasni, a Franco Martinelli csak álnév, és nem az egyetlen Marino papánál) az ilyenekért is, többek között azért, mert az ő gyermeke Enzo Castellari, meg hát voltak egész jó vígjátékai és ő - mármint Franco Martinelli - adta nekünk Maurizio Merli első zsarufilmjét, a Roma violentát, melynél az olasz kiadó: MITEL, magyar kiadó nem van. Szóval a Belga együttes szavaival élve: Te mit(el) parodizálsz? Volt egyszer egy olasz képregényrajzoló, Bonvi, aki tisztelet nélkül kezdett a II. vh-s német katonák bajos ügyeiről képsorokat faragni Sturmtruppen címen. A döbbenet, hogy ez a néha fárasztó humorú anyag a németeknél is sikeres volt2, magam is birtokolok három albumot. A filmeseknek a tettek mezejére kellett lépni, a botránytémákat kitárt karral üdvözlő Salvatore Samperi (kinek Scandalo című művéről jelen cikk írásakor a Moviecops tervez egy terjedelmesebb irománnyal jelentkezni, ha hihetek a kémeimnek) olyan sikeres feldolgozást rittyentett belőle, hogy egyből jött a folytatás. Persze nem kritikai volt a siker. A bárgyú katonai humor olasz módra kitermelte a koppintást is, na ezzel van itt dolgunk, viccesnek szánt jelenésekkel, Hitl...(jaj, majdnem leírtam)től Winston Churchillen, Stanon és Panon át Chaplinig sokan megfordulnak a béna bakák között. A magyarokhoz jelentősen megnyirbált verzió jutott el a Hargita kiadó jóvoltából (a témában lásd: http://deliriahungaria.blogspot.com/2014/05/vhs-archivum-adjatok-vissza-hargitat_18.html), ezt onnan tudom, hogy nemrég tettem szert az ominózus darabra, a játékidő van vagy 65 perc. Nem tudom, mit vágtak ki a német kópiában (Nem mondtam? A Hargita MINDIG a német szinkronos vhs-t vette meg, igényesen átragasztotta két magyar matricával a szöveges részeket, oszt magyar felirattal kínálta portékáját), én a helyből irritáló Gianfranco d'Angelót vágtam volna ki, ő a 70-es, 80-as évek olasz mozijainak egyik mellékterméke.

BLUEBEARD - KÉKSZAKÁLL (1972)

Egy újabb szégyenfolt magyar szempontból. A 70-es évek elején a jobb napokat is látott Edward Dmytryk elhozta kis hazánkba Richard Burtont és egy olyan hölgycsokrot, amely a finnyásakat is meggyőzi (Raquel Welch, Virna Lisi, Marilú Tolo, Agostina Belli, a 2021 januárban elhunyt Nathalie Delon és Sybil Danning), az igazi női főszerep a feleségeit hidegre tevő nemes - e feldolgozásban I. világháborús hős pilóta - sztorijában viszont Joey Heathertoné, ő Anne, az aktuális nej, aki csak-csak rájön, hogy a megnyerő, gáláns, gazdag úriembernek fogadott örök hűség esetében az "örök" nem feltétlenül jelent hosszú távlatokat. Ennio Morricone húzta a talpalávalót, itt és most az operatőrt is kiemeljük Pogány Gábor személyében, lehet skubizni néhány magyarországi helyszínt, csak a magyarországi kiadásért nézném hiába szárazra a szemem, még jó, hogy készült rajongói fordítás (amatőrnek nem nevezem, mert ahhoz meg túl jó). Dmytryktől (le nem írom a nevét többször) a Shalako című westernt bezzeg a MOKÉP és a ZOOM is ki tudta adni és a Zendülés a Caine hadihajón is tékapolcot látott nálunk. Elvileg az Emberi tényező című utolsó rendezésére szintén rátette a kezét a MOKÉP, de aki találkozott ezzel a kiadással, ne tartsa magában! Visszatérve a Kékszakállú várába: szinte egymásnak adják a kilincset a mutatós feleségek szerepében a színésznők, kiknek Magyarországon látható, kapható filmjei száma öööö... számos (Nathalie Delon vagy Marilú Tolo esetében azért szerényebb a felhozatal, a szőke Joey-nál pedig egy, azaz egy film látható nálunk, a Cry Baby). Aki tudja, nézze meg!

HOLOCAUST 2000 avagy RAIN OF FIRE avagy THE CHOSEN (1977)

Nem, nincs magyar változat, pedig kellene. Látványos kudarcokat mindig jó nézegetni (               ...ugye?), bár Ennio Morricone mester zenéje és Kirk Douglas erőfeszítései a főszerepben a mérleg pozitív serpenyőjében találhatók. Nem is reklámozom Douglas egyéb filmjeit, aki nem szereti Spartacust, az ugyanolyan gyanús, mint aki nőként önként több Jesus Franco-filmbe megy haknizni, vagy ezt már mondtam? Alberto De Martino rendező jobban rászorul a reklámra, OK Connery című filmje valami újhullámos szinkronnal elérhető nálunk (kémparódia Sean Connery öccsével, Neil-lel, okéééé?), ő készítette a 60-as évek olasz háborúsfilm-hullámának első darabját (Dalle Ardenne all'inferno, olaszoknál forgalmazta a MITEL, magyaroknál egy partizán-fordító és vidám cimborái), kazettán viszont egyedül Az új maffiafőnök című Telly Savalas-os krimit láthattuk (MOKÉP), ennek a szinkronizálása környékén halt meg szegény Inke László, a "budapesti Kojak"3 - a szinkront már Barbinek Péter fejezte be. A MITEL szerette De Martinót, Il consigliori (Tomas Miliant büntiből visszaküldi Szicíliába az amerikai maffia) és L'anticristo (Ördögűző Xerox-szal kezelve) című műveit is elhelyezték a tékák polcaira, e filmek szolid sikerek voltak a 70-es években. De De Martino többet akart, szebb dalt énekelni - az Ördögűző után az Ómen volt az új sláger, direktorunk pedig összegereblyézett az újabb másoláshoz sok szépet és jót, Isten, Antikrisztus, sivatag, atomenergia, hallucinogén álomjelenetek, szépséges Agostina Belli (Kékszakáll, az megvan?), Kirk még ruhátlankodik is, ha valakit ez hat meg esetleg, de a kassza mégsem csörgött annyira, mint jól esne. Mit csinál ezután az egyszeri rendező? Pumaembert. Pumaembert.4

AVEC LA PEAU DES AUTRES - MÁSOK BŐRÉVEL (1966)

Tessenek megkapaszkodni az Önökhöz legközelebb álló nyakába. Szándékosan hagytam a végére a csemegét: itt a bizonyíték, hogy igen vicces fiúk dolgoztak a MITELnél, elsőre nem is hittem el, amit látok. Az egy dolog, hogy nagy kedvencem, Lino Ventura egyik Jacques Deray által rendezett filmjéről van szó (a másik ilyen a Pillangó a vállon, mellyel azért bensőségesebb viszonyt ápolok), másik dolog, hogy egy kémfilm, és a jobbak közül való. Na de olyat, hogy képrejtvényt tesz a forgalmazó a vhs-borítóra, erre mondom, hogy azt a leborult szivarvégit, az ilyen delikáteszeknek nem tudok ellenállni, engem a MITEL megvett kilóra. Megfejtés az olaszból csak a pizzát és a buongiornót ismerőknek: sí + "A" betű + tengeröböl hajók parkolása céljából + szorzás jel + négyes szám és "S" betű + ájtatos nénik = SCI+A+RADA+PER+4+S+PIE, íme a cím olaszul. Én már a Nagy zabálás-karikatúránál gyanakodtam, hogy itt koncepció bújik a videokiadás mögött. De hogy a filmről is írkodjak még, magyar kiadásról annyit tudok elmondani, hogy háááááát... rajongói fordítás mindenesetre létezik, ha valaki tud tv-bemutatóról vagy netán szinkronról (az iszdb nem tud), szóljon már róla egy szót, nem csak én keresem. Lino Venturáról nem írok, mert szétfeszítené jelen írás kereteit és az olvasók vadászt fogadnának rám, hogy vége legyen az ömlengésnek. Jean Bouise (Bokros Lajos-hasonmásverseny győztese) karakterszínész karrierje a Tintin és a Kék Narancs Haddock kapitányától A nagy kékség és a Nikita című Luc Besson-sikerfilmekig ívelt, fogom még emlegetni. Marilú Tolót meg emlegettem a Kékszakállnál.

A MITEL egykori székhelyén (Milano, Piazza Trento 6) ma a Europ Assistance Italia biztosító működik. Én pedig a még itt maradt érdeklődőket biztosíthatom: itt és most csak a felszínt kapargattuk.5

Források:

https://www.videomuseum.ch/italy-vhs-archiv/video-i-n/mitel-video/

ebay.it

https://www.tapatalk.com/groups/the_cinehound_forum/

http://www.missingvideo.com/

Jegyzetek:

1 A Filmátvételi Bizottság (FÁB) "áldásos" tevékenységéről Gál Mihály állított össze vaskos kötetet, időnként idézni fogom.

2 Képes illusztráció erősíti meg a németek igényét az öniróniára - ez pl. a 31. album.

3 Ugye mindenkinek megvan a Kojak Budapesten, Szalkay Sándor kelet-európai (NAGYON kelet-európai) Kojak-interpretációja)?

4 https://www.imdb.com/title/tt0081693/?ref_=nm_flmg_wr_4 Hát a Pumaember nem egy Hamlet. Kicsit talán felülpontozták.

5 A MITEL-es Manhattan Gigolo kapcsán egy igazi elfeledett rendezőről, Amasi Damianiról is lehetett volna szólni, ahogy kimaradt most Ruggero Deodatótól az Atlantisz fosztogatói és a valóban komoly minőséget képviselő A fogoly ítéletre vár, Nanni Loy filmje Alberto Sordival, mely nálunk is kellő időben forgalmazásra került, az olaszoknál szintúgy megjárt több VHS-kiadót.

Ott hagytam abba a tegnapi posztban (mit számít a röpke egy év, mi közben elillant...), hogy visszatérek Vittorio Caprioli és Jean-Louis Trintignant nyüstölésével. Félig-meddig fogom beváltani az ígéretet, mivel Trinignant önálló posztot, sőt, akár sorozatot érdemel, még erősen zanzásítva is telefonkönyv-méretű írást lehetne monitorra karcolni az ő témájában. Persze azért nem marad megemlítetlenül sem az alábbiakban.

VITTORIO CAPRIOLI (1921-1989)

Jacques Dufilho-val többet kellett volna együtt szerepelniük, két igazi "méregzsák"-alkatú színész, adhatták volna egymásnak a vérnyomásuk emelkedésével párhuzamosan a poénokat. Pályájuk máshogy is rímel egymásra: ahogy Dufilho a 70-es években főleg katonai témájú bohóságok vagy akár egy Fekete Emanuelle-sorozatba passzoló vígjáték4 kedvéért haknizgatott Olaszhonban, hogy utána végre kritikailag elismert mozidarabokban térjen vissza mint próféta saját hazájába, Caprioli sem vetette meg a francia nyelvterületre történő kirándulást, ezek között talán legemlékezetesebb a Jean-Paul Belmondo nevével fémjelzett A káprázatos, amelynek forgatókönyvét Jean-Paul Rappeneau és Philippe de Broca társaságában maga Caprioli írta.

A fenti nem rövid mondat után térjünk rá Caprioli szerepére az Egy dolgos nap-ban. <<<SPOILERVESZÉLY, ÉN SZÓLTAM! >>> Mangiavacca szintén a kilenc esküdt egyike, aki Rousseau meggyőződése szerint nem döntött helyesen, amikor haditengerész kisfiára halálbüntetés kiszabását javasolta. Mangiavacca az utolsóelőtti Rousseau listáján, eddigre már a hírek bőszen foglalkoznak a még csak jó 18-20 órája tartó gyilkosságsorozattal és a kapcsolat is világos: azok halnak meg, akik ugyanazon perben voltak esküdtek. Az első néhány esküdt irigylésre méltóbb helyzetben volt, hiszen nem számítottak arra, ami történni fog, míg akad olyan is, aki a hamis biztonságérzet illúziójába ringatta magát. Mangiavacca, a vadász épp úton van furgonjával és hallgatja a híreket, tudatosul is benne, hogy ezúttal ő lesz az űzött vad. Próbál segítséget kérni, Rousseau pedig nem az első adandó alkalommal csap le rá: a vadásznak hagy időt rá, hogy féljen, a szorongatott helyzetre ráerősít az, hogy a hírek után az autórádió " A vadász halála" című zenei témát kezdi játszani. Mindez a ma már bőven megszokott "személyre szabott tartalmak" előtt jó 50 évvel...

Capriolinak kevés játékidő és annál is kevesebb szöveg adatott a filmben, de neki kell reprezentálnia valamennyi esküdt félelmét - az igazságszolgáltatásban betöltött szerepük miatt egy magát a rendszeren kívül helyező ember saját igazságszolgáltatása sújt le rájuk. Mangiavacca élete utolsó óráját úgy tölti, mint az általa űzött vadak, szerencsére nem látja, legfeljebb tudja, amikor a kétlábúak vadásza lövésre emeli fegyverét. Ki kell élveznie az említett cselekményt Rousseau-nak, hiszen dolga ezzel elvégeztetett: a lista utolsóelőtti neve az utolsó, akit tevőlegesen küld a másvilágra (mindent csak nem lövök le), ezt követően "visszadja magát" a társadalomnak és maga is a tárgyalótermi-bürokratikus aktusok passzív résztvevője lesz. Csak ez az egy dolgos nap - ezzel is fel tudta kavarni az állóvizet. <<<SPOILER SZEKCIÓ VÉGE>>>

Caprioli karrierjén suhanjunk végig, hogy ne csak ezen nyúlfarknyi szerepéről ítéljük meg. Az alábbi képen utolsó szerepében látható, mint Giancarlo Giannini pszichoanalatikusa (Il male oscuro, 1990 - e filmet már 68 évesen bekövetkezett halála után mutatták be).

Nápolyi születésű, ez meg is határozta egyes szerepválasztásait, kevés kivétellel rá is mellék-karakterként számítottak. A korábban már bevetett táblázatos tartalmak következnek hármas tagolásban - először is a Magyarországon szinkronnal vetített főbb szerepek, ahol is megjegyzést érdemel: már 1960-ban volt közös filmje Jacques Dufilho-val!

Itt jelzem, "A sors kezé"-ért is "nagyon köszi", hogy 1999-ben egyszer a hétköznap délutáni műsorán adta a TV2, de azóta miért láthatatlan a Bács Ferenc, Barbinek Péter, Sörös Sándor szinkronjával rendelkező változat?

A kitartó filmmániások számára talán elérhetőek az alábbi filmjei is, melyekre érdemes felhívni a figyelmet. Nem megvetendő, hogy már pályája elején Fellini rendezte, továbbá bedolgozhatott a legelismertebb nevettetőknek, úgyis mint Stan és Pan vagy Totó.

Caprioli 1980-ban kapta fő kritikai elismerését, a Café express és a Salto nel vuoto című filmjeiben nyújtott alakításokért.5 Már a 60-as évek elején elhatározta, hogy a kamera másik oldalán is kipróbálja magát, első rendezéseiben felesége, a 2020. augusztusában 100 évesen elhunyt Franca Valeri kapta a női főszerepeket - a pár egyébként 1974-ben különvált.

A fentiek közül a Leoni al sole (Oroszlánok a napon) kiemelést érdemel: első munkához képest meglehetősen érett rendezés a semmittevő harmincas, negyvenes olasz férfiakról, akik mindössze annak köszönhetik, hogy az Élet császárainak érzik magukat, hogy a csodaszép Positanóban élnek, ahol hemzsegnek a turisták, az érdekes emberek, és persze a csinos nők - akiket hiába próbálnak megkörnyékezni. Kisstílű szélhámosok és naplopók a főhőseink, egy kis társadalmi látlelet és festői környezet. Aki teheti, nézze meg.

A "Madame Royale" főleg azok figyelmébe ajánlható, akik eddig abban a hitben ringatták magukat, hogy Ugo Tognazzi az Őrült nők ketrecé-ben alakított először meleg karaktert. Caprioli további rendezései nem keltettek nagy feltűnést.

Jean-Louis Trintignant az első részben már említettek szerint midössze két filmet rendezett, több már nem is igen várható a színészettől szintén visszavonult (ezen visszavonulását Michael Haneke kedvéért néha megszegő) legendától. A második opuszról (Az úszómester) emitt olvasható kritika (maga az "úszómester" szépen össze is köti a két rendezést, hiszen az Egy dolgos nap-ban <<<SPOILER MÁR MEGINT>>> a halállista egyik szereplője épp ezen foglalkozást űzi, nála törik meg a bosszúhadjárat szépen felépített íve. <<<ELMÚLT A SPOILER>>>):   https://filmbook.blog.hu/2016/08/31/az_uszomester_548

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a cikk apropóját adó kitűnő filmszatíra, vagy netán Jacques Dufilho és Vittorio Caprioli kicsit közelebb került az olvasóhoz, és ezzel kiemelkedtek a halványan derengő, valaha valahol látott arcok masszájából, akkor célom megvalósult. Ami nem került még kellő mértékben szóba: a filmzene. Bruno Nicolai, Ennio Morricone gyakori alkotótársa szerezte az aláfestést, mely igencsak hangulatosra sikerült, a már emlegetett "A vadász halála" és a főcímzene egyaránt telitalálat egy "ilyen" stílusú filmhez.

JEGYZETEK

4 A hírhedt Joe d'Amato rendezése a Voto di castità (1977), mely Dufilho öreg bordélytulajdonosa mellett felvonultatja a Fekete Emanuelle-szerepekkel ismertté vált indonéz születésű színésznőt, Laura Gemser-t. Az Emanuelle egy "m"-je fontos megkülönböztető jelzés Sylvia Kristel-ről elhíresült eredeti filmektől.

5 Vittorio Caprioli és a Golden Goblet nevű díj: https://www.imdb.com/event/ev0002668/1980/1/?ref_=ev_eh

Rövid, életjelszerű guglimapos poszt következik.

A szupermarketek, vegyesboltok ritkán települnek értékelhető természeti környezetbe, hiszen amennyiben a lehetőségek engedik, egy nagy hodály parkoló épül ki melléjük, vagy épp a belvárosi forgatag rohanó hangulata társul az élelmiszerbeszerzési egységekhez.

Épp ezért üdítő színfolt a Spar (olaszországban Despar) részéről az Amalfi-parti Ravellóba vezető, időnként egy sávosra szűkülő SS373 főútvonal mentén kialakított üzlet, vessünk is rá egy közeli és egy távolabbi pillantást (tessék forgolódni):

https://www.google.com/maps/@40.6441356,14.6082405,3a,75y,82.02h,89.51t/data=!3m7!1e1!3m5!1sgs8vrkTEv6d6TU5YpF-99w!2e0!6s%2F%2Fgeo3.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3Dgs8vrkTEv6d6TU5YpF-99w%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D229.68468%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i16384!8i8192

https://www.google.com/maps/@40.6438955,14.6078024,3a,75y,56h,107.52t/data=!3m6!1e1!3m4!1sMpAF6rix_HASyHIY0o4FlQ!2e0!7i16384!8i8192

Mondjuk ez az üzletegység nem parkolóhelyben erős, de megbocsátjuk. Haladtam már el mellette a SITA busztársaság egyik vad szerpentinekre kiképzett járműve utasaként, ám saját fotók sütögetésére nem volt lehetőségem.

JEGYZET

Az SS a Strada Statale (=állami út) Olaszországban és a guglimapon is közkeletű rövidítése, mielőtt szalontörténészek lassú tűzön kezdenének pirítgatni. Az olaszok több szakaszban deklasszifikálták az állami utak egy részét, amelyek ezáltal visszaminősültek régiós (Strada Regionale, SR) vagy megyei kezelésű úttá (Strada Provinciale, SP) - én viszont csakazértis minden egykori Strada Stataléra Strada Stataleként hivatkozom. Az SS373-at amúgy még nem érte el ez a visszaminősítéses balsors (néha amúgy jobb gazdája a kisebb területi egység, a régió vagy a megye az utaknak, de általános igazság nem állítható fel a kérdésben).

Teljes cím: Egy dolgos nap avagy kilenc szokatlan gyilkosság egyazon napon és egyazon elkövető által, akinek pedig ez nem is a hivatása
(Une journée bien remplie ou Neuf meurtres insolites dans une même journée par un seul homme dont ce n'est pas le métier, 1973)

Franciaországban megérdemelten van meg a maga kultusza az alább tárgyalt vígjátéknak. Humora: fekete. Rendezője: Jean-Louis Trintignant. Igen, az egyik legfoglalkoztatottabb francia színész két alkalommal a filmrendezésben is kipróbálta magát, még ha az elsőről nem is vett tudomást a Film Színház Muzsika magazin, mikor 1979. április 21-i számában ezt írta: Trintignant "megvalósítja hajdani álmát, és első játékfilmjét, Az úszómestert dirigálja".1 A magyar sajtó szerinti első - és nálunk szinkront is kapott - rendezés az utolsó is lett egyben, Az úszómester humora nem aratott osztatlan elismerést. Az Egy dolgos nap... viszont szűk, de masszív rajongótáborral bír, és le sem tagadhatná a hatásokat, amelyek az "új hullámokban" való úszkálás során ragadtak a jó Jean-Louis-ra.

Sztori: Jean Rousseau (Jacques Dufilho) az a közmondásos egyszeri pék is lehetne, ő azonban a ropogós héjú kenyerek kisütésén túl másban is mesterré válik, erre egyébként roppant személyes oka van. Kisfiát elítélték erős felindulásból elkövetett emberölés miatt, mivel azonban a bűntény a haditengerészet kötelékében történt, halálbüntetéssel sújtották a gyermeket.
Rousseau és a nagyszülők gyásza erőteljes bosszúvággyal keveredik: meggyőződésük, hogy az esküdtszék rosszul ítélte meg az ügyet. Haragjuk az esküdtek ellen fordul, a pék olyan bosszúhadjáratot eszel ki, amellyel 24 órán belül rövidre zárhatja hallálistáját, nem hagyva elég időt arra, hogy bárki megállíthassa. Tökéletes terv persze nem létezik, minden körülménnyel a sok tervezés ellenére sem számolhat...

Többet nem feltétlenül érdemes elárulni a történetről, senki nem fogja megbánni a megtekintését, ha van egy kevés érzéke a szatirikus nézőpontú művekhez, melyek magukon viselik a francia Új Hullám nyomait is.

A főszerep alakítójánál elidőzöm még egy kicsit.

JACQUES DUFILHO (1914-2005)

Kis hazánkban legfeljebb látásból lehet ismerős a jellegzetes arcú, kissé Zenthe Ferencre2 emlékeztető színész, aki alapvetően vígjátéki alkat, de sok területen kipróbálta magát hosszú pályafutása alatt. Én viszont rajta próbálom ki azon megközelítésemet, hogy az életrajzi adatok helyett (hol született, óvodai jele, két füle volt, mégsem szatyor stb.) inkább a filmográfia egyes elemeinek kidomborítására koncentrálok. Munkahelyi ártalom, de mindezt táblázatos formában teszem meg, az Isten irgalmazzon az Olvasó lelkének, aki már azt hitte, megmenekül az adatoktól!

Fontos, nálunk is bemutatott filmek, melyekben feltűnt:

Futottak még nálunk:

Ritka filmcsemegék, amelyekben szerepelt (totálisan önkényes válogatás):

Karakterszínészről beszélünk, ez a fent említett példákból is kirajzolódik, a mogorva katonatiszt/öregember figurája remekül állt neki, de melegszívű szerepek sora is kötődik hozzá. Egy jó grimaszért nem kellett a szomszédba mennie, de ezen a pályán Louis De Funes mellett már nem sok babér termett. Sok-sok vígjátéki alakítás, először kevés kiemelkedő szerep jellemezte pályafutását, de megbízható minőséget képviselt jelenlétével. A nemrég elhunyt örök lázadozó rendező, Jean-Pierre Mocky kettős szereppel bízta meg Snobs! című művében és később is számított a munkájára. A 70-es években sűrűn ruccant át olasz vígjátékokba szerepelni, ám mivel ezek nem túl egyenletes színvonalú műveket ereményeztek, mindenki jobban járt, hogy visszatért hazájába forgatni, ahol immár a kritikai siker sem kerülte el, az 1977-es Le Crabe-Tambour és az 1980-as Rossz fiú mellékszerepei César-díjakat hoztak a számára. A 80-as években mégis fölénybe kerültek a tévés szerepek, érdekesség ezek közül a Fantomas-sorozat Helmut Bergerrel a címszerepben, vagy a Sogni e bisogni, itt az olasz színészek krémjével játszhatott Sergio Citti irányítása alatt, aki Pier Paolo Pasolini tanítványa. Pierre Schoendoerffer, a realista háborús filmek szakértője több filmjébe is hívta, utolsó szerepét is az ő irányítása alatt játszhatta a Là-haut, un roi au-dessus des nuages című 2003-as darabban.

Azokról szólok most részletesebben, akikért nem szól senki. A La poupée című filmszörnyetegben (a sci-fi, a politikai thriller, a genderdráma és a szatíra ötvözete filozófiai fejtegetésekkel és mondókákkal, dalocskákkal tarkítva) az indián dajka szerepére hirtelen nem tudnék Dufilho-n kívül mást elképzelni, ez a roppant heterogén életművel bíró Jacques Baratier kategorizálást nem tűrő alkotásának egyik kulcsszerepe. Kétséget kizáróan az első film a világon, ahol egy transzvesztita színész (Sonne Teal) az unatkozó diktátorfeleséget és az ő helyettesítésére szánt robotot is eljátssza. A Hamu és gyémánt főhőse, Zbigniew Cybulski mellett a magyar Szabó Lászlót is felvonultató rejtőzködő klasszikus a fordítók számára életük egyik nagy kihívását jelentheti, jegyzem meg. A shandigori ismeretlen ismét egy műfaji kevercs: szatirikus kémfilm, melyben a valamennyi atomfegyvert semlegesíteni képes Annulátor feltalálóját minden nagyhatalom más úton környékezi meg, hogy rátegye kezét a találmányra. Dufilho itt a szovjetek vezetőjét személyesíti meg, akik egy kastélyban húzzák meg magukat az akció idejére. Serge Gainsbourg nem csak személyes jelenlétével, hanem egy sajátos gyászdallal3 is színesíti a fekete-fehér filmet. A műfaji kavalkádok sorát erősíti a Fantasia chez les ploucs: Lino Ventura és Jean Yanne testvérpárja nem lel békét a Las Vegas környéki sivatagban, mert okvetetlenkedő rendőrök, egy gyémánt bikinit őrizgető szőkeség és az őt kergető gengszterek is az idegeiken táncolnak. Eközben Noé bácsikájuk csendben építi bárkáját, a világvégére készülve, ami végül egy Woodstock-szerű koncert formájában jön el. Gérard Pires rendező, a túlpörgetett akciójelenetek, különösen a szürreális autós üldözések nagy barátja nem hazudtolta meg magát, a bukás azonban elkerülhetetlen volt, még Alain Delon 10 másodperces feltűnése sem segített. 

Jacques Dufilho szinkronos szerepeiről az ISzDB adatbázisában lehet tájékozódni: http://iszdb.hu/?szemely=27016&lap=munkassag Itt jegyzem meg: a Moziregény című alkotást évek és évek óta, és évek óta keresem magyar változatban, már pusztán Kézdy György közreműködése miatt is. Ezen felül is bőven vannak szinte hozzáférhetetlen ritkaságnak minősülő elemek a listán.

A folytatásban VITTORIO CAPRIOLI, a filmben a Vadász alakítója és a rendező Trintignant is terítékre kerül.

JEGYZETEK

1 Ismerős arcok: Jean-Louis Trintignant. in: Film Színház Muzsika 1979/16.

2 A Mondd, hogy mindent megteszel értem című olasz filmben Jacques Dufilho magyar hangja Zenthe Ferenc.

3 https://www.youtube.com/watch?v=Qs9U3IUjgrU

A fenti Kurt Vonnegut-novella címével üdvözlöm a kedves egybegyűlteket, igen, Téged is ott hátul. Csak gyorsan átállítom az Arial betűtípust - legalább nem Calibri - és kezdődhet a móka. Lesznek időnként elütések, a megboldogulni készülő nyomtatott újságok világában viccesen "nyomdahuba" néven is emlegetett jelenések; természetesen ki nem mondott elvárás, hogy az Olvasó sűrű ostorcsattintások közepette kommentben erre felhívja becstelen figyelmemet, én pedig majd jól összeszégyellem magam. Tudom, mi az a pontosvessző és az ly betűről is hallottam már, az "emberkék", a "nagyot ment" és a "nem láttuk jönni" kifejezésektől a falra mászom - előzetesen legyen elég ennyi. Mellesleg baromi kényelmetlen a falról gépelni.

"Újságírók kérdezik, hogy honnan a név?" (Bëlga - Mit parodizálsz)

Tolve egy település Olaszország Basilicata tartományában, Potenzától keletre, az első lakott hely a Bari felé vezető 96-os főúton. Egyik olyan álnevem, amelyre képes vagyok visszaemlékezni hajnali fél nyolckor is.

Miről lesz itt szó, kedves gyermekek? 

A világ engem érdeklő szeletéről fogok garantáltan rendszertelen időközönként megnyilvánulni, abból a feltehetően legalább részben téves feltételezésből elrugaszkodva, hogy esetleg mást is érdekel, csak ő a körülmények szomorú összjátéka folytán erre az éppen adott jelenségre egymaga nem bukkant volna rá.

Ismételten: miről lesz itt szó?

1.) Régi, ritka, méltatlanul vagy méltán elfeledett és/vagy eleve sosem ismert filmek elsősorban (de nem csak) az olasz-francia kultúrkörből.

Hallom ám a sírást, hogy már így is ilyen meg olyan blogok vannak a témában. Tudom. Magam is fogom ajánlani némelyiket konkrét linkek formájában, gazdáikat nem múló megbecsülésem övezi, egyben lelki torzulásaim felelősei is részben köztük keresendők. 

De miért? Mert olthatatlan rajongásom a 60-as, 70-es, 80-as évek filmművészete felé (sűrű kicsapongásokkal a 90-es évekre) már ilyen méreteket öltött. Szó lesz emellett csak videokazettán forgalmazott és nem beszerezhetetlen, ugyanakkor nem is közismert alkotásokról, régi plakátokról, VHS-borítókról, határ a csillagos ég.

2.) Siránkozások és egyéb szösszenetek a hajdan hazánkban világhírű magyar szinkron tárgykörében.

Elmés megfigyelők elmés megfigyelés tárgyává tehetik, hogy az 1. és a 2. pont gyakran átfedést mutat majd egymással. A siránkozás vérbeli magyar műfaj, terveim szerint egyesével fogok jajveszékelni (a "sivalkodni" szó mára politikai áthallások martalékává vált, így ezt feltétlenül kerülni törekszem, ajánlom mindezt a kommentelők figyelmébe is) mindazon, egykor magyar szinkront kapott filmklasszikusok miatt, amelyek:

- igazoltan zseniális szinkronnal kerültek mozi/VHS-forgalmazásba, sajnos azonban a szinkron ma már nem hozzáférhető;

- nem tudjuk, milyen szinkronnal, de valaha magyar nyelven forgalomba kerültek, ám kortársainknak már esélyük sem volt ezzel a vélhetően pazar magyarítással találkozni;

- több szinkronnal is fellelhetőek, viszont az igazi (első, eredeti, klasszikus, "pannóniás") szinkron minősége csorbát szenvedett az évek latt, konkrétan pl. brummog, mint az anyamedve;

- gazdasági és/vagy jogi okokból új szinkront kaptak az új vetítéshez, a régi már nem bemutatható, az új meg hagy kívánnivalót maga után stb.

A blog elnevezése "A légy a dilije" című olasz vígjátékra utal, mely szintén nem egy sarki közértben beszerezhető darab.

3.) Vélt érdekességek Olaszország földrajza és úgy általánosságban a térképészet köréből

Itt vissza is lehet kanyarodni a "honnan a név" kérdéséhez. Olaszország a kincsek kimeríthetetlen tárháza, déli tartományaihoz különösen erős érdeklődés fűz, a Nyájas Olvasó megismerhet sosem hallott kalábriai, pugliai vagy épp laziói falvakat, kisvárosokat. Részletek folyamatosan, kérem ne váltsanak csatornát!

4.) Vélt érdekességek a német szükségpénzek világából

Itt sokaknak tartogatok újdonságot, úgy érzem. Nagyon veszélyes elkezdeni az I. világháborút követő 7-8 évben kényszerből kiadott német papírpénz-helyettesítőket, mert sosem lesz vége. Kultúrtörténeti mementóként maradtak velünk, helyi legendákat, tájszólásokat, klasszikus vagy bizarr műalkotásokat rejtegetnek magukban a mindössze pár hónapos időtartamra forgalomba hozott, az infláció előrehaladtával egyre nagyobb címletekben kiadott szükségpénzek (notgeldek). Ausztriában és Magyarországon is sokféle jelent meg belőlük 1918-tól, de ezek kevésbé színpompásak.

5.) Vélt érdekességek az európai képregények köréből

Semmi Marvel, semmi szuperhős. A Kockás, a Pif, a Spirou, a Métal Hurlant világába tétován tett kirándulásokra lehet számítani. Akinek ezek a címek nem sokat mondanak, kérem csemegézzen az előző pontokba sorolható posztok közül vagy keresse meg az X gombot (sz-sz: jobb felső sarok!).

Probléma 1: Nem tetszik a blog stílusa.

Lásd az előző bekezdés utolsó mondatának "vagy" szócskát követő részét, a kommenteléssel ne is rabold idődet, vándor.

Probléma 2: Politizálni, komenyistázni, faszistázni, sorososozni szeretnék a kommentek között.

Ne szeressél ilyet itten, akad erre elég más színtér. Adieu!

Probléma 3: Építő jellegű kritikával szeretném illetni a szerzőt.

Ez nem is probléma. Te vagy az Én emberem!

További problémák folyamatosan, a felmerülő igények szerint. Az összes helyesírási huba megtalálói között kisorsolok egy még nem alkalmazott helyesírási hubát.

KÉPEK JEGYZÉKE:

1. A Métal Hurlant francia SF képregénymagazin 4. számának címlapja, Moebius rajzával.

2. A Hungarovideo egykori, automatákból beszerezhető kazettáinak előlapja.

3. 1923. évi kalendáriumként is használható, Bielefeld városában kibocsátott 1000 márka címletű szükségpénz előlapja