Magyarázatra szorul a cím, tudom.  Egyből a mélyébe csapok (másfél év tömény csigatempó után), olyasmiről fogok írni, amelynek magyar nyelven nincs előzménye, vagy hosszas búvárkodásaim ellenére nem tudok róla. A magyar mellett az olasz és a holland VHS-kultúra sem fekszik az érdeklődési körömön…

Ott hagytam abba a tegnapi posztban (mit számít a röpke egy év, mi közben elillant...), hogy visszatérek Vittorio Caprioli és Jean-Louis Trintignant nyüstölésével. Félig-meddig fogom beváltani az ígéretet, mivel Trinignant önálló posztot, sőt, akár sorozatot érdemel, még erősen zanzásítva is…